Lakossági hővisszanyerős szellőztetők, passzívház gépészet, hőszivattyúk

Hogyan teremthet maximális komfortot a legnagyobb energiamegtakarítás mellett otthonában?

Egy mai modern lakóépület esetében a tervezési szempontoknál már azt kell figyelembe venni, hogy az épületnek a lehető legalacsonyabb legyen a hőenergia igénye. Így a gépészettel is sokkal kevesebb energiát kell majd bevinni a házba, vagyis az üzemeltetés költsége alacsony maradhat. Ugyanis a legolcsóbb energia a fel nem használt energia!

A hővisszanyerős szellőztető készülékek ( rekuperátorok ) megalkotásánál is a fenti elvet követték. Minimális energiabefektetéssel úgy szellőztetik a házat, hogy állandóan biztosítva legyen a megfelelő mennyiségű friss levegő, de a lehető legtöbb energia bent maradjon a házban szellőztetés közben. Ezzel a technológiával tovább lehet csökkenteni a ház hőenergia igényét, ugyanis a szellőztetésből származó veszteség jelentős részét (vagy az aktív készülékek esetében a teljes egészét) visszanyerjük.

A fűtési szezon jelentősen lerövidül, a téli összes hőigény csökken, valamint kevesebb energiabevitel szükséges a fenntartáshoz. Kedvező eredmény továbbá, hogy kisebb hőtermelő berendezés is elegendő a ház fűtésére (ugyanígy nyáron a hűtésére). Tapasztalataink szerint egy jó minőségű rekuperátor és egy helyesen tervezett és kivitelezett rendszer cca. 25-35% energia megtakarítást hozhat egy légtömör épületnél. Passzívházaknál ez az érték nagyobb.

Egy modern ház építése nyugaton már elképzelhetetlen hővisszanyerős szellőztetés nélkül, sőt e gépészeti elem az alap, amely köré épül az összes többi nélkülözhetetlen funkció. ( fűtés, hűtés, használati meleg víz készítés, párakezelés, stb. )

Ezen logika mentén születtek meg a kompakt készülékek is, melyekben egy készülékházba integrálták az összes szükséges alkotóelemet. A rekuperátort, hőszivattyút, HMV tartályt és a gyári vezérlést. Nem sok gyártó képes kompakt központokat fejleszteni és gyártani, de folyik a verseny, hogy a legkisebb készülék a legkisebb helyet foglalva a legtakarékosabb működést biztosítsa.

Maximális hatékonyság és energiatakarékosság.

NILAN Lakossági termékekA lakossági célú NILAN készülékek minden tagja arra hivatott, hogy a mai legmodernebb követelményeknek is megfelelve teremtse meg a komfortot. Válogatott anyagok felhasználása, a minden körülmények közötti legmagasabb minőségre törekvés, és a hatékonyság állandó szem előtt tartása szavatolja a készülékek kiemelkedő minőségét, hosszú élettartamát, és elismerten megbízható működését.
Az ember szén-dioxidot lélegez ki. E gáz magas koncentrációja rossz közérzethez, hosszú távon egészségkárosodáshoz vezethet.
Pollen, porszemcsék, pára, radon, szennyező anyagok és a poratkák mértéktelen elszaporodása mind befolyásolják a belső klímát, és komfortérzetünket.
Bútorokból, szőnyegekből áradó szagok, a főzés során keletkező gőzök, valamint a cigarettafüst jelentősen terhelik a belső levegőt. Ha a szükséges szellőztetés elmarad, a ház lakói rossz közérzettel és fáradtsággal szembesülnek.
Pollenszűrésre és/vagy a külső szagok szűrésére is lehetőség van. ( Pl.: Szomszédból terjengő füst. )
Az épületben keletkező pára kezelésével és az állandó friss levegő mozgatásával a penészgombák kifejlődése kizárt!
A hagyományos klímakészülék használata is elkerülhető, - magasabb komfortérzet mellett!
A poratkák elpusztulnak, ha a páratartalom tartósan 50% alatt tartható!

Tekintse meg összefoglaló táblázatunkat, lakossági kínálatunkról!

Termék technológák

Lakossági termékskála